|
Az ötvenhatosok terén ért véget a zarándoklat A Nemzeti Zarándoklat utolsó napján, június 20-án már Budapest, annak is a pesti oldala várta a zarándokokat. A vonulás a keleti ágnak a Keleti pályaudvar elöl kezdődött, ahonnan péntek estéhez hasonlóan ismét a Rózsák tere volt az első állomás. Innen a menet a belváros
szívében lévő Szent István
bazilikához vonult, ahol a téren találkozott
egymással a zarándoklat négy ága.
Ünnepélyesen egyesítették a kereszt
négy ágát, majd a menet bevonult a
bazilikába. dr. Keresztes
Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi
megyéspüspök egyebek mellett elmondta, ez a
zarándoklat példamutatás amellett, hogy lehet
nagyot gondolni és tenni. – Igaz
magyar emberek, igazi keresztények gyűltek össze, hogy
hitet tegyenek az örök
emberi értékek mellett – mondta dr. Keresztes
Szilárd. A történelmi egyházak képviselői által tartott istentiszteletet követően a zarándokok elvonultak a Szent Korona másolata előtt, majd a menet elindult az Andrássy úton a Hősök tere felé. A zarándokok itt nem álltak meg, hanem tovább vonultak az Ötvenhatosok terére, ahol kezdetét vette az ünnepi megemlékezés. Az egybegyúlt tömeget a keletei ág részéről Lesovics Miklós, Pálháza-, az északi ág képviseletében Medvácz Lajos, Balassagyarmat-, a nyugati ág részéről Bencsik János, Tatabánya-, a déliek nevében pedig Szabó Gellért, Szentkirály polgármestere köszöntötte. Lesovics Miklós beszédében a jószándékot emelte ki, amely ezt a Nemzeti Zarándoklatot életre hívta, Szabó Gellért pedig azt emelte ki, hogy az ’56-os forradalom volt az utolsó olyan megmozdulás Magyarországon, amikor a magyar nép a saját kezébe kívánta venni a sorsát. – Amikor ezt a távot futottam, gyalogoltam, vánszorogtam végig, akkor kilométerben és időben is utaztam – mondta Szabó Gellért. Bencsik János, Tatabánya polgármestere is reményét fejezte ki, hogy a város és a vidék végre felismeri, kölcsönösen szükségük van egymásra, Medvácz Lajos pedig hitet tett amellett, hogy ez a kezdeményezés eléri a célját, s az emberek utat találnak egymáshoz. Az ünnepi műsort egy picit megzavarta az eső, de ez a zarándokokat és a Budapesten csatlakozókat egyáltalán nem zavarta. |