|
A bükkábrányiak megható fogadása Az ötödik nap utolsó állomása Bükkábrányban volt, ahová a vattai küldöttség is elkísérte a zarándokokat. Bükkábrány elején egy közel ötventagú fogadóbizottság várta a csapatot, ahonnan egy rövid üdvözlést követően énekelve vonultak a helyi római katolikus templomba. A feldíszített templomban az ünnepi műsor végén a bükkábrányi- és a bükkszentkereszti polgármester felköszöntötte a település szalagját a vándorok zászlójára, majd együtt vonultak át a bükkábrányi általános iskolába, ahol a zarándokok megnézték az iskola rajzszakkörének alkotásaiból készült kiállítást. A vendéglátás végén egy meglepetéssel is kedveskedtem a vendéglátók, ugyanis valamennyi zarándokot megajándékoztak a Bükkábrányban talált 7,5 millió éves mocsári ősciprusok egy darabjával. A körmenetesek is csatlakoztak Mályi határában érte utol a zarándokokat VojnárLászló, Tolcsva polgármestere, aki az esemény második napján Tolcsva és Vámosújfalu között már együtt gyalogolt a zarándokokkal. Ezúttal csak egy rövid beszélgetés erejéig ált meg, majd jókívánságaival ellátva a csapatot tovább indult. Mályiban egy rövid pihenőt tartott a csapat, miközben a görömbölyi körmenetről hazatérők közül többen is megkérdezték, csatlakozhatnak-e pár méter erejéig. A mályiak végül énekelve kísérték l a csapatot egészen a település határáig. Az esti műsor után a reggeli sem maradt el A Nemzeti Zarándoklat ötödik n apjának reggelén Miskolcon, a Megyeháza udvarán rövid műsorral búcsúztatták a zarándokokat, akikre a menetelés egyik leghosszabb össztávja állt. A zarándokokat a megyei közgyűlés részéről Gergely Zsolt alelnök búcsúztatta, majd a történelmi egyházak képviselői is köszöntötte a csapatot. A zarándokok részéről Lesovics Miklós, Pálháza- és Köteles Lászó, Komlóska polgármestere megköszönte a meleg fogadtatást, majd a zarándokok Miskolc belvárosán keresztül indultak Mályi felé. Útközben Görömbölynél újabb csapat csatlakozott a zarándokokhoz, köztük egy lovas is, aki egészen Mályi határáig vezette fel a résztvevőket. Nem vártak, ezért megduplázódtunk Emődre érve egy kis csalódás lett úrrá a csapaton, ugyanis ez volt az első olyan település a Nemzeti Zarándoklat öt napja alatt, ahol senki sem várta az úton lévőket. A polgármesteri hivatal előtti parkban egy diófa árnyékában kerestek menedéket a tűző nap elöl a zarándokok, akik egy kicsit kezdtek óvatosabban bánni a napon való meneteléssel, ugyanis a Miskolcon csatlakozók közül Nyékládházán egy idősebb hölgynek megártott a nagy meleg, őt sajnos mentővel kellett elszállítani. Emődön a közöny ellenére pár perc alatt megduplázódott a létszám, ugyanis a kisgyőriek is befutottak, majd Bekecsről és Monokról is érkezett egy különítmény, majd az otthoni teendőkkel végzett komlóskaiak is utolérték a vándorokat. Vattára érve a polgármesteri hivatalban fogadták a zarándoklatot, ahol a nagyteremben felkötötték a vattaiak szalagját a vezérzászlóra és a kincses ládába bekerült egy maréknyi a helyi földből és a település zászlaja is. Nyékládházán jólesett az ónodi pörkölt Nyékládházán a település határában Galuska József, a város polgármestere köszöntötte a Nemzeti Zarándoklatot. A helyi egyházi képviselők köszöntése mellett egy vers is elhangzott, amelynek kéziratát a zarándokok elhelyezték a kincses ládában a nyékládházi földel egyetemben. A fogadás közben érkezett meg dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Kovács János, B.-A.-Z. megye főjegyzője, akik az üdvözlést követően egy hatamas kosarat helyeztek az alkalmi sátor asztalára. A kosárban az ónodiak által küldött pörkölt volt, amelyet az aznapi gyaloglásban kissé megéhezett zarándokok köszönettel fogadtak. |