Nemzeti Zarándoklat 2009 június 13

A legidősebb zarándok Felsőzsolcán csatlakozott

Felsőzsolcán fehér Attila polgármester fogadta a csapatot a történelmi Magyarországot ábrázoló emlékműnél. A rövid köszöntőt követően a felsőzsolcai föld is a zarándokok birtokába került.

Ezt követően csatlakozott a menethez a legidősebb zarándok, a 93 éves Fehér András. A polgármester édesapja elmondta, végre megérte azt, hogy egy valóban tisztességes szándék és akarat hozott létre egy ilyen kezdeményezést. Ő maga annak örülne, ha ez a zarándoklat nem csupán ez egyszeri menetelés volna, hanem ennek következtében tényleg megmozdulna az országban valami és a politikusok belátnák, nemcsak üres szó az, hogy legfőbb érték az ember, hanem valóban ennek szellemében kellene tevékenykedniük Magyarország sorsának jobbá fordításáért.

A negyedik nap menetelése Miskolcon, a Megyeháza udvarán ért véget, ahol nagyszabású kulturális műsorral várták a zarándokokat.

A lovas zarándoklat is zarándoklat

Alsódobsza és Gesztely között következett a negyedik nap leghosszabb szakasza. Ami nem is voltbaj, mert reggel még senki sem fáradt nagyon, jólesik a séta. Ráadásul ha maga a táj sem csúnya, akkor igazán jókedvűen vonulhatnak a zarándokok.

Alsódobsza után nem sokkal egy görömbölyi lovastanya két lovásza csatlakozott a menethez. A pacik egy darabig a menet előtt poroszkáltak, majd meg kellett őket futtatni a búzatáblában, mert a derék négylábúak nem bírtak a vérükkel. Ezt követően a lecsendesedett jószágok azt is megengedték, hogy a zarándokok közül néhányan a nyeregben folytassák a menetelést. A lóbarátokat természetesen nem kellett sokáig kérlelni, így váltott menetben egészen Gesztely határáig vitethették magukat néhányan a Nemzeti Zarándoklat résztvevői közül

A turulnál búcsúztak az alsódobszaiak

A Nemzeti Zarándoklat negyedik napja Alsódobsza központjából indult. A zarándokok a találkozáskor felelevenítették az előző este történési. Megköszönték, hogy sikerült tizenhárom település képviselőit összehozni a közös ünneplésre. Ahogy Bűdi Károly, Alsódobsza polgármestere fogalmazott, ha más eredményt nem is tudna felmutatni a zarándoklat, már ez is megérte volna. Lesovics Miklós, Pálháza polgármestere annyit tett hozzá, ennél azért természetesen jóval több eredményt ért el már eddig is ez a menetelés, de jó érzés tudni, annak még olyan célok, amelyekért számos település lakói, vezetői össze tudnak jönni egy közös zászló alá.

A menet a település határában a turulszobornál megállt, ahol a katolikus egyház képviselője az Úr áldását kérte a zarándokokra.

Gesztely földje is a kincsek között

Gesztelyben Hompoth Imre polgármester köszöntötte a zarándokokat, majd a református templom kertjében vendégül is látták a vándorokat. A történelmi egyházak vezető Isten áldását kérték a lelkes csapatra, majd Hompoth Imre az eddig kapottaknál jóval nagyobb mennyiségű gesztelyi földet ajánlott fel a menetelés kincses ládájába. Ez a láda Gesztelyben központi szerepet játszott, minden helyi polgár kíváncsi volt a tartalmára és többen meg is jegyezték, ha már a negyedik nap délelőttjén ilyen mennyiségű ajándék gyűlt össze, akkor kicsi lesz a láda a budapesti megérkezésig.

Ongai ,,kapás”

Ongán a horgászegyesület látta vendégül a zarándokokat egy is folyékony kenyérrel és némi harapnivalóval. Az idilli környezetben a zarándokok megtudták, a közelmúltban egy horgász 55 kilós, szinte emberméretű harcsát fogott ki a tóból, amelyben egyébiránt az összes őshonos magyar halfajta megtalálható. A termetes harcsa több mint két órányi fárasztás után ,,engedte meg” a horgásznak, hogy kiemelje. A nagy fogás után ugyanez a horgász néhány nappal később egy 27 kilós harcsát is zsákmányolt. Az ongai horgászok ezt az 55 kilós harcsát képletesen elhelyezték a zarándokok kincses ládájában, majd természetesen elkísérték a vándorokat a település határáig, ahol már a miskolciak egy csoportja várt a Nemzeti Zarándoklatra.